Fűszerek a nagyvilágból

Az utóbbi években a nemzetközi konyha egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a sokszínűségre való törekvés a gasztronómiában is teret nyert és szinte észrevétlenül vált a mindennapjaink részévé. Mára egy magyar ember számára a pizza, a bolognai spagetti vagy a croissant (még ha nem is tudjuk helyesen kiejteni a nevét) már éppúgy hétköznapi ételnek számít, mint a pörkölt vagy a gulyásleves. A nagyobb városokban pedig kedvünk szerint választhatunk, hogy kínai, indiai, olasz, görög vagy éppen amerikai étteremben szeretnénk elkölteni egy ízletes fogást.

Természetesen nem könnyű teljes mértékben reprodukálni egy nemzet saját hagyományaiban őrzött ízvilágát, hiszen hosszú évszázadok során formálódott, és kialakulásában a földrajzi sajátosságok alapján rendelkezésre álló alapanyagok mellett olyan tényezők is szerepet játszottak, mint az ott élő emberek kultúrája vagy éppen vallási szokásai. Így lehetséges, hogy sok esetben egy adott országon belül is többféle variációval találkozhatunk egyazon étel kapcsán.

De mégis mi lehet az, ami a legközelebb visz minket ahhoz, hogy megismerjük egy nemzet egyedi, rá jellemző gasztronómiai vonásait? A válasz természetesen a fűszerekben rejlik.

A boltok polcain vagy a különböző webáruházakban már évek óta kaphatók azok a fűszerkeverékek, melyek megidézni hivatottak egy-egy közeli vagy távoli ország ízvilágát. Mi most megpróbáltuk csokorba gyűjteni a legismertebbeket – a teljesség igénye nélkül. Felhasználásukat a kedves Olvasóra bízzuk, az internetes oldalakon számtalan receptet találhatnak hozzá.

Provence-i: rozmaring, oregánó, borsikafű, kakukkfű, bazsalikom, majoranna, (esetleg még tárkony, turbolya, lestyán, zsálya, babérlevél, kapor)

Olasz: oregánó, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, majoranna, borsikafű, zsálya

Görög: oregánó, petrezselyem, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, majoranna, bors, fokhagyma

Thai: gyömbér, vöröshagyma, fokhagyma, feketebors, kurkuma, korianderlevél, bazsalikom, római kömény, szegfűbors, chili, kardamom, fűszerpaprika, fűszerkömény, cukor (leginkább barna nádcukor)

Mexikói: paprika, chili, vöröshagyma, bors, koriander, fokhagyma, római kömény, petrezselyem, oregánó

Amerikai BBQ: fűszerpaprika, feketebors, barna cukor, curry (gyömbér, fokhagyma, édeskömény, szerecsendió, fűszerkömény, koriander, kardamom, fahéj, kurkuma), zeller, cayenne bors, füstsó (esetleg még rozmaring, majoranna)

Indiai Garam masala: koriander, kardamom, római kömény, fahéj, fekete bors, szegfűszeg, szerecsendió

Arab hétfűszer keverék (Baharat): jávai (cubebe) bors, fekete bors, szerecsendió, kardamom, fahéj, gyömbér, szegfűszeg, (esetleg még római kömény, paprika, koriander, szegfűbors)

Texas-i steak: barnacukor, só, bors, vöröshagyma, fokhagyma, kömény, chili, oregáno, cayenne bors (esetleg még koriander, füstölt paprika)

Spanyol: vöröshagyma, fokhagyma, paradicsom, pritamin paprika, fekete bors, sáfrány (esetleg még sárgarépa, zeller, chili, édeskömény, citromfű, petrezselyem)

Ázsiai: koriander, római kömény, kurkuma, vöröshagyma, fokhagyma, mustármag, fekete bors, fahéj, paprika (fűszer- vagy chilipaprika ízlés szerint, esetleg még szegfűszeg, gyömbér)

Afrikai: koriander, paprika, vöröshagyma, kurkuma, gyömbér, édeskömény, kardamom, chili, fekete bors,  (esetleg még petrezselyem, római kömény, fahéj, mustár, fokhagyma, barnacukor)

Dél-amerikai (argentin): só, fűszerpaprika, fekete bors, mustármag, vöröshagyma, fokhagyma, koriander,  csípős paprika (esetleg még szegfűbors, petrezselyem, kakukkfű)

További blogbejegyzések

  • Önöknek ajánljuk…

    A nyár utolsó hónapja kétségkívül a betakarítás, a tartósítás és befőzések időszaka, nem csoda hát, hogy lépten-nyomon ehhez a témához kapcsolódó cikkekbe botlunk. A hagyományos mellett már megjelentek a kicsit különlegesebb ízvilágra törekvő receptek is, és örömmel tapasztaljuk, hogy ezekben egyre többször kapnak szerepet a fűszernövények. A Koronás Cukor weboldalán...

  • Aki a virágot szereti…

    Márpedig a virágot könnyű szeretni, hiszen az illatok, színek, formák megszámlálhatatlan variációja közt bárki megtalálhatja a számára megfelelőt. Nem véletlen hát, hogy az emberiség történelmében mindig helyet kaptak valamilyen formában: legjelentősebb az esztétikai, díszítő funkciójuk, de a különböző kultúrák hétköznapi vagy akár vallási jelképeiként, valamint a gyógyászatban és a szépségápolásban...

  • Fűszer és csemege a Magyar Konyhában

    A tavasz újabb örömteli eseményt tartogatott számunkra: a Magyar Konyha áprilisi számában, a Magyar Ízek rovat hasábjain ugyanis lehetőséget kaptunk kertészetünk bemutatására, mesélhettünk termékeinkről, történetünkről, terveinkről. A teljes cikk elolvasható az alábbi linken: https://magyarkonyhaonline.hu/magyar-izek-2/fuszer-es-csemege

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap