Az Év Honlapja 2021

A 2021-es évet egy számunkra igazán megtisztelő és örömteli eseménnyel zártuk: a nem olyan régen létrehozott honlapunk „Agrár” kategóriában elnyerte „Az Év Honlapja” díjat.
A pályázatot 2000-ben indította a Magyar Marketing Szövetség azzal a céllal, hogy különböző kategóriák szerint minden évben megtalálja és bemutassa a legkiválóbb hazai fejlesztésű honlapokat.
A független zsűri tagjai elismert, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező digitális marketing szakemberek, akik különböző szempontok szerint vizsgálják meg a versenyben résztvevő oldalakat. A vizuális megjelenésen, a könnyű kezelhetőségen túl fontos, hogy a honlap hasznos információkat adjon át az érdeklődőknek, egyedi, kreatív megoldásokkal hívja fel a figyelmet, mindezt a kötelező jogi előírások betartása mellett.
Korábbi honlapunk az elmúlt pár évben elavulttá vált, a folyamatosan fejlődő digitális tér elvárásainak már nem tudott megfelelni. Felmerült tehát az igény egy új, látványos, friss és informatív oldal létrehozására. A feladattal a Kreatív Vonalak Kft-t bíztuk meg, melynek szakemberei a majdnem két évtizedes arculat- és honlaptervezésben szerzett tapasztalataikat ötvözni tudták társaságunk elképzeléseivel és céljaival. A hónapokig tartó közös munka eredményeként 2021 júliusában elindult a www.zoldpont98.hu oldal, melyet azóta is igyekszünk mindig naprakésszé tenni, alakítani, szépíteni. Ezt a zsűri a következőképpen értékelte:
„Az ízlésesen kialakított honlap arculata illeszkedik az átadni kívánt üzenethez: a frissességhez. A gazdag tartalom és a kreatív kialakítás hozzájárul a remek felhasználói élményhez. Az élmény pedig mobilos használat esetén is megmarad. A honlap így méltán nyerte 2021-ben ’Az Év Honlapja’ díjat Agrár kategóriában!”
Ez az értékelés nem csak örömünkre szolgál, de meg is erősít bennünket a további fejlődésre való törekvéseinkben.
Természetesen a díj a Kreatív Vonalak munkatársainak szakmai elismerése is egyben. Köszönjük, hogy mindig számíthatunk segítő együttműködésükre, tanácsaikra!
Továbbá reméljük, hogy az Olvasók számára is érdekesnek és hasznosnak bizonyulnak majd az oldalunkon található tartalmak.
Jó böngészést kívánunk!