Bocus d’Or Europe 2022 döntő

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

2021 őszén már beszámoltunk a Bocus d’Or elődöntőjéről és arról, hogyan járultak hozzá termékeink a versenyzők munkájához. A történet azonban itt még nem ért véget, hiszen tudtuk, hamarosan újabb nagyszabású esemény részesei lehetünk.

2022. március 22-én a HUNGEXPO területén ugyanis a szakmai látogatók részére megnyitotta kapuit a SIRHA Budapest 2022 kiállítás. Közép-Kelet Európa legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása három napon keresztül várta a szakmai közönséget, hogy a különböző programok, versenyek és előadások által lehetőséget nyújtson a tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre és az újdonságok megismerésére.
Az idei rendezvény pedig még különlegesebbnek számított, hiszen annak keretein belül hazánk adott otthont a Bocuse d’Or Európai Döntőjének is.

A kiállítás második és harmadik napján Európa 17 országának legjobb séfjei mérték össze tudásukat, a cél pedig nem volt kisebb, mint a lyoni világdöntőn való részvétel. A versenyzőknek 5 óra 35 perc állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a meghatározott alapanyagokat tartalmazó két fogást. A húsétel kötelező elemei a kacsamáj, az őzgerinc és comb, valamint a tejföl és a túró voltak, a „tavaszi tányér” fantázianevet viselő vegetáriánus melegételhez pedig burgonyát kellett használniuk.
Az elődöntőhöz hasonlóan most is a METRO – mint a rendezvény kiemelt szakmai partnere – biztosította a csapatok számára szükséges alapanyagokat és kiegészítő hozzávalókat.
Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben társaságunk is szerepet kapott, fűszernövényeink és mikrozöldjeink nagy választékban álltak a séfek rendelkezésére. Bár elsősorban a magyar csapat támogatása volt a célunk, termékeink a többi versenyző számára is elérhetőek voltak, így például a török és spanyol indulók is választottak belőlük.

A verseny a zsűri véleménye szerint is nagyon kiélezett volt, a dobogósok között csak néhány pont különbség döntötte el a végeredményt.
A magyar csapat – Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis kettőse Széll Tamás mint coach és Szulló Szabina mint elnök támogatásával – végül az előkelő második helyezést érte el, a dobogó legfelső fokára a dánok állhattak fel, míg a bronzérmet a norvég versenyzők szerezték meg.

Szívből gratulálunk minden versenyzőnek, a nyerteseknek, de legfőképpen a magyar csapatnak!

További blogbejegyzések

  • Önöknek ajánljuk…

    A nyár utolsó hónapja kétségkívül a betakarítás, a tartósítás és befőzések időszaka, nem csoda hát, hogy lépten-nyomon ehhez a témához kapcsolódó cikkekbe botlunk. A hagyományos mellett már megjelentek a kicsit különlegesebb ízvilágra törekvő receptek is, és örömmel tapasztaljuk, hogy ezekben egyre többször kapnak szerepet a fűszernövények. A Koronás Cukor weboldalán...

  • Aki a virágot szereti…

    Márpedig a virágot könnyű szeretni, hiszen az illatok, színek, formák megszámlálhatatlan variációja közt bárki megtalálhatja a számára megfelelőt. Nem véletlen hát, hogy az emberiség történelmében mindig helyet kaptak valamilyen formában: legjelentősebb az esztétikai, díszítő funkciójuk, de a különböző kultúrák hétköznapi vagy akár vallási jelképeiként, valamint a gyógyászatban és a szépségápolásban...

  • Fűszer és csemege a Magyar Konyhában

    A tavasz újabb örömteli eseményt tartogatott számunkra: a Magyar Konyha áprilisi számában, a Magyar Ízek rovat hasábjain ugyanis lehetőséget kaptunk kertészetünk bemutatására, mesélhettünk termékeinkről, történetünkről, terveinkről. A teljes cikk elolvasható az alábbi linken: https://magyarkonyhaonline.hu/magyar-izek-2/fuszer-es-csemege

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap